Akik már velem mozogtak
Minden közös óra, minden beszélgetés, minden fejlődés és minden visszajelzés része annak az útnak, amelyből a B.Method megszületett.
Az elmúlt közel 20 évben sokféle életszakaszban kísérhettem nőket: volt, aki erősödni szeretett volna, volt, aki nőiesebbnek érezni magát a testében, volt, aki várandósság alatt keresett biztonságos mozgásformát, és volt, aki szülés után szeretett volna újra kapcsolódni önmagához.
Ezen az oldalon olyan nők tapasztalatait olvashatod, akik már jártak az óráimon, részt vettek programjaimon, workshopjaimon, táboraimon vagy online anyagaimban.
Remélem, az ő történeteik segítenek abban, hogy közelebb kerülj ahhoz, milyen érzés velem mozogni.
Amit a vendégeim meséltek

Safrankáné Letek Nóra
Kismama torna résztvevő
❝
„Szerettem volna kismamaként is mozogni, más anyukákat is megismerni, illetve nagyon szimpatikus volt az oldalad meg a leírásod magadról.
A kismama tornákon új kapcsolatokat alakítottam ki. Tudtunk mindenről beszélgetni, amin éppen keresztül megyünk, mint kismamák, tőled is rengeteg új információt kaptam.
Nem fáj egyáltalán a derekam, hátam (35.hét). Segített fitten tartani magam, nem lustultam el, mindig vártam az órákat.
Fantasztikus! De tényleg.
Én is a sport világából jövök, mert eredetileg testnevelő, gyógytestnevelő, egészsegfejlesztő tanár a végzettségem (mostmár kisgyermeknevelőként dolgoztam várandósság előtt).
Sohasem láttam azt rajtad hogy ne lenne energiád órát tartani. Mindig olyan fitt és energikus voltál és szívedet beleadtad, pedig tudom milyen nehéz mindig toppon lenni, kreatívnak lenni.
Minden óra más volt és imádtam.
Sajnálom hogy baba-mama tornára már nem hozzád fogok tudni járni, pedig nagyon vártam.
Sosem felejtem el az első órát, akkor voltam 15 hetes. Csodáltam a többi kismamát, aki már nagy pocakkal úgy tolta, mint az állat. Uristen mondom nekem is így fog menni? Nem tudtam elképzelni, de a te lelkesedésed és pozitivitásod vitt el előre.
A legcsodásabb élmény azon az órán az volt mikor a relaxáció közben az óra végén először éreztem intenzívebben a kisfiam mozgását. Azóta is imádja. Szóval köszönöm! ❤️❤️
Kívánom, hogy teljesüljön, amit elterveztél a jövőben! Online edzést pedig nem hagyom ki💪🏽 „

Vinter Krisztina
Kismama torna résztvevő
❝
„Kismamaként szerettem volna formában maradni, a szülésemet megkönnyíteni.
A kismama torna a terhesség alatti kényelmetlenségeket, derékfájdalmakat könnyítette, felkészített a természetes szüléshez szükséges technikákra, a gátizomtorna pedig elengedhetetlen volt számomra, sokat köszönhetek neki. A szülés utáni regenerálódáshoz is nagyban hozzá adott.
Nagyon jó volt a hangulat az órákon, a kisugárzásod pozitív légkört teremtett, a dinamikus, de nem feszített tempóval pedig igazán fitt anyunak éreztem magam. 🙂
Külön bónusz volt, hogy majdnem egyszerre szültük a kislányunkat, így a kismama tornát is pocakkal vitted végig te is.
MINDEN kismamának receptre írnám!
Sajnos gátmetszésben volt részem, de azt mondta a szülésznő, hogy tényleg csak egy picit kellett vágni, és látszott, hogy foglalkoztam vele. Azt gondolom, ha korábban kezdem a tornát (2.trimeszter közepén kezdtem, és nem is tudtam végig járni, mert ugye Te is szülésre készültél, nem maradtál Miskolcon), akkor biztosan máshogy alakul, otthon egyedül könnyebben ellustul az ember… :)”

Molnárné Dr. Szabó Anikó
B-Dance vendég 2012 óta
❝
„Több mint egy évtizede látogatom Bogi óráit.
Motiváló személyiségnek tartom, illetve kiemelkedő a szakértelme.
Az órákon részt venni boldog, felszabadult érzés, de mindig kőkemény, mindig kimozdít a komfortzónámból.
A szülés utáni tornával nagyon sokat javult a derekam, illetve többször sikerült Bogi támogatásával fogynom. A legnagyobb élmény a szerda esti Beautyrobic órák és a tábor volt.
A felkészültsége, a megfelelő helyszín választás és a hangulat – amik számomra többé teszik Bogi óráit!
Azoknak ajánlanám, akik egy komplex, pezsgő, jó hangulatú nőies órára vágynak, de fontos számukra a fejlődés és a megfelelő szakmai alapok.
Arra az energiára és motivációra minden nőnek szüksége van, amit te tudsz adni.”

Berkes Viktória
B-Dance vendég 2016 óta
❝
„Mozogni szerettem volna, amikor elkezdtem járni az edzésekre, ahol megtaláltam önmagam, a nőiességemet.
Minden alkalommal egy másik világba csöppentem, és úgy éreztem felszabadultam akkor is, amikor nem tudtam felkelni olyan izom lázam volt. Csak vitt magával Bogi kisugárzása.
Minden nőnek ajánlom, mert mindenki megérdemli, hogy felszabaduljon és fittnek érezhesse magát.
A legnagyobb változás az volt, hog kevés idő alatt, nagyon látványosan izmosodtam.”

Csomós Bianka
B-Dance vendég 2025 óta
❝
„Szerettem volna várandósan is megőrizni a fittségemet, megerősíteni a testemet a szülésre és az azt követő felépülési időre, ezért kezdtem el kismama tornára járni. Sokat segített a tartásjavításban és a feszültség levezetésében.
Kismama torna után baba-mama tornára, majd a többi edzésre is elkezdtem járni.
Eddig ha sportolni mentem, kifogásokat kerestem. Most alig vártam, hogy végre bejelentkezzek a következő hétre! 😍
Ajánlom azoknak, akik szeretnének nőies mozgást végezni és kiszakadni a mindennapi rutinból.
Annyira tudatos minden mozdulattal kapcsolatban Bogi és annyiszor figyelmeztet rá minket is, hogy ha rosszul tartom magam, itthon is bekapcsol a fejemben a hangja, hogy “húzzam fel a cipzárt” és “gördítsem le a vállakat” 😄”

Berki Gyöngyi
B-Dance vendég és tábor résztvevő 2018 óta
❝
„Először a mozgás, később a közösség miatt is jártam az órákra. Legnagyobb élményeim a közösség ereje, az új barátságok és a mindig pozitív hangulat. Nagy élmény volt a táborokban való részvétel.
Segített a sportos életmód kialakulásában és az egészséges táplálkozásban.”

Berziné Toltyán Ágnes
Szinva Fitness Stúdió tulajdonosa
❝
„Én Bogival sok-sok évig dolgoztam együtt a fitness stúdiómban.
Ő sokkal több volt számomra, mint kolléga. Mindig tervezett, újított, szervezett, és mindig mosolyogva, jókedvűen tartotta az óráit.
Nagyon szerették a vendégek, szakmai tudása hatalmas, folyamatosan képzi magát, és állandó jókedv, inspiráció, és motiváció jellemzi.
Az órái nagyon sokrétűek, és elképesztő szakmai alázat jellemzi. Számára tényleg hivatás a munkája.
Én tiszta szívvel ajánlom Bogit mindenkinek, próbáld ki, mert minden órája igazi élmèny.
Én nagyon büszke vagyok arra, hogy együtt dolgozhattunk.”

Medve Mónika
Kismama torna résztvevő
❝
„Azért mentem el kismama tornára, mert fájt nagyon a derekam, plusz már lent minden is nyomott.
Az órák után nem fájt úgy a derekam és a lent nyomás is egyre jobban csökkent ha még nem is teljesen múlt el, de nagyon sokat javított rajta. Ami számomra nagyon jó érzés volt. 🙂
Az órák közvetlenek és hangulatosak, minden kismamának ajánlom.
A legnagyobb változás, hogy könnyebben vettem már a terhességgel járó nehézségeket ezáltal, hogy jártam a kismama tornára, és hogy a legjobb oktatót kaptuk.”

Barkóczi Jánosné
B-Dance vendég 2018 óta
❝
„Szerettem volna kipróbálni, megismerni és elsajátítani ezt az edzést.
Segített a nőiességem felfedezésében, a kitartásban. Elfogadni testem olyannak, amilyen vagyok.
Az órákon részt venni felszabaditó érzés. Mindig visz magával az óra hangulata. A mozgás elemek, a koncentráció, hogy csak magamra és a trénerem követésére figyeljek.
Megszűnik ilyenkor a külvilág, a koncentráció visz magával és élvezem azt, ahol vagyok. Mindent kizárva, boldog vagyok.
Azoknak a nőknek mindenképp ajánlom, akik bizonytalanok magukban!
Az óráknak köszönhetően elfogadtam a testem. A tükörbe belenézve edzések alkalmával egy sugárzó nőt látok és ez boldoggá tesz.
Csak akkor hiányoztam az órákról, amikor egyéb okok, munkahely, stb. miatt nem tudtam elmenni. Lustaság tabu volt számomra.
Élmény😊, amit soha nem felejtek! Hiányos edző szerelés sem tántorított vissza! Úgy is végig nyomtam az órát! 😉”

Rásiné Rita
Stretching résztvevő 2025 óta
❝
„50 éves elmúltam, szeretek mozogni, a nyújtást mellé ugyan olyan fontosnak tartom.
Az óráknak köszönhetően rugalmasabb lettem, kitoltam a határaimat.
A légkör nagyon barátságos és nyugodt. Mindenkinek ajánlom!”

Tóth-Kovács Orsolya
B-Dance vendég 2026 óta
❝
„Az órákon részt venni fantasztikus, segített jobban megismerni önmagamat.
Rendszeressé vált a testmogást az életemben – mindenkinek ajánlom!”

Tóth Emőke
B-Dance vendég 2017 óta
❝
„Kolléganőm hívott el az első órára.
Az edzések segítettek abban, hogy szeressem a testem, az edzést, hogy nőiesebb mozgásaim legyenek.
Az órákon részt venni fantasztikus! De tényleg amilyen nehéz, annyira jó.
Igazából minden nőnek ajánlom, annyira szépen formálja a tested, imádom a hangos zenét az órákon, Bogi kisugárzását.
Szülés után nagyon rövid időn belül visszanyertem az alakomat, sőt, még jobbat is. Ez a legjobb kikapcsolódás a gyerek mellett.”

Lovassy Boglárka
B-Dance vendég 2018 óta
❝
„Bogi órája kikapcsol, segít elengedni a problémáimat és jól érezni magamat a bőrömben, erősödni, formálódni.
Az a lelkesedés, szakértelem és hangulat, ahogy tartja az óráit szerintem mindenkit feltölt lelkileg. A gyakorlatok pedig épp annyira kemények, hogy büszkék lehessünk magunkra az óra végén. Ez a tökéletes kombináció.
Minden nőnek ajánlom, aki szeretné jól érezni magát a bőrében.
Korábban nem szerettem csoportos órákra járni. Bogi óráinak viszont olyan hangulata van, olyan erőt és feltöltődést ad, hogy mindig alig várom a következő órát. Ha nehéz napjaim is vannak, tudom, hogy a torna után mindig megkönnyebbülök és jobban érzem magamat sokkal.”

Bagdi-Balogh Zita
Kismama torna résztvevő
❝
„Azzal a céllal kezdtem el járni, hogy a várandosságom alatt fitt tudjak maradni, ezáltal a babám és a saját egészségemet is tudjam biztositani.
Vidámságot, energiát, kellemes társaságot kaptam amellett, hogy az egészségünkért tettünk.
Azt éreztem, hogy vagány, menő, edzett, kismama vagyok, aki tesz azért, hogy jól érezze magát a várandóssága alatt.
Minden kismamának ajánlom, aki szeretne energikus, nyugodt lenni.
Hatással volt arra, hogy szeressem a testem és nőiesnek érezzem magam kismamaként, az óriási testi és lelki változások ellenére.”

Kiss-Selényi Angéla
Kismama torna résztvevő
❝
„A sportolást, mozgást nem szerettem volna abbahagyni, mert mindig is része volt az életemnek.
Azzal, hogy abbahagytam a légtortnát a lombik miatt, nagyon hamar elvesztettem a rugalmasságomat, kötött lettem, rossz érzés volt. De a nyújtások, légzés, kardio segített ezt a lefelé ívelő pályát megállítani, kicsit visszatornázni.
Az évek során a sok tiltás, változtatás, csalódás nagyon beszűkített, leginkább a 4 fal közt éreztem jól magam, szóval nagyon nehezen vettem rá magam, hogy elinduljak otthonról idegen emberek közé. De ha nem is az első, de a második óra után tudtam, hogy ide járnom kell, mert jót tesz nekem, még ha elindulni nehéz is. Az órán jók a zenék, illatok, flow, és ezekre szükségem van.
Csak a kismama órákat ismerem, de ezeket minden kismamának ajánlom. Változatos, sok eszköz van, jó hangulatú, jó illatú. Minden trimeszternek van megfelelő mozgásforma/intenzitás.
Nekem a légzésgyakorlat volt a legnagyobb meglepetés. Szinte kb. a teljes várandósság alatt különféle problémák, fájdalmak, kellemetlenségek kezelésére alkamaztam a légzőgyakorlatot, és szinte mindent meg is oldott (zsibbadtam valahol, szúrt a hátam vezetés közben, nehezen aludtam el, stb…)”

Rigó Kitti
Kismama torna résztvevő
❝
„Terhesen kell valami – ezért kezdtem el járni!
Segít jól érezni magam, mindig felszabadulós érzés az órákon részt venni.
Ha terhes vagy jönni kell, könnyebb most, mint 20 kilót leadni később.
A legnagyobb változás számomra: jókedvvel tornázni.”
Te is megosztanád a tapasztalatodat?
Ha valaha részt vettél valamelyik órámon, programomon, workshopomon, táboromban vagy online anyagomban, nagyon hálás lennék, ha néhány mondatban te is megosztanád a történeted.
A visszajelzésed nekem óriási támogatás, más nőknek pedig segítség lehet abban, hogy bizalommal vágjanak bele a közös mozgásba.

